A Magyar Nemzeti Galéria idei nyári-őszi időszaki kiállítása sem időben, sem térben, sem művészeti stílusban nem távolodott el túlságosan a tavalyi nagy sikerű Frida Kahlo kiállításától. Bár Frida munkásságát sokan a szürrealizmus közé sorolják, mégsem egyértelműen mondható annak. Bár - ahogyan a kiállításból kiderült - nem is állt olyan messze a szürrealisták mozgalmától, sőt nagy hatással is volt rájuk.

Frida festményei is igen árnyaltak, s elgondolkodtatóak, ugyanakkor megfejthetőek könnyedén, ha ismerjük a festőnő akkori életeseményeit. A szürrealisták ettől azonban sokkal árnyaltabbak, megfejthetetlenebbek, s ha szabad így fogalmazni, depresszívebbek is.

Ennek a mozgalomnak a hátterét igyekezett megmutatni a Galéria, mely igazán hangulati kiállításra sikeredett. A termek adottak voltak, kisebb térbeli átalakításokkal, de megegyezett a helyszín a Frida kiállításéval. A színek azonban jelentősen változtak. Míg a Kahlo munkásságát bemutató termek a mexikói hangulatot sugallták a vörös és zöld színeikkel, addig a szürrealistákat a fekete, a szürke, a sötét bézs, a sötétbarna, s egy esetben a vörös jellemezte. Ezzel is utalva a depresszívebb, elvonultabb vonalra. A termek ügyesen váltották a színeket, s ezzel egyfajta hullámzó kedélyállapotot tükröztek: hol a fekete mélysége fogta el a látogatót, hol pedig egy picit fellélegezve, de bódultan a bézs uralta a teret. Ezzel a szürrealista művészek lelkivilágát kissé mi is átélhettük nemcsak a műveiken keresztül.

Na, de nézzük sorban a termeket. A Frida kiállításhoz hasonlóan a kiállításba lépve rögtön egy fekete szobában találtuk magunkat, ahol a bejárattal szemben fekete-fehér képsorok váltakoztak. A fotókon a szürrealizmus nagyjait láthattuk, különböző nem szokványos pózokban, arckifejezésekkel. Itt már tudtuk, ez nem lesz egy szokványos kiállítás, át kell, hogy álljon az agyunk, hogy megértsük a művészeket.

A következő terem egyik fele a szürkés, halvány türkiz színt viselte, megjegyzem a kiállításban először és utoljára láttuk ezt a színkombinációt. A szembeni falat beterítette a kiállítás címe, mellette egy egész falat szenteltek a "szürrealizmus kronológiájának". Ez eddig mondhatni sémaszerű a Galériánál. Már ebben a teremben látszódott, hogy nem leszünk kevesen. De mire is számítottuk az utolsó hétvégén?! (Soha többet nem megyek utolsó pillanatban a Galériába!) Szóval rengeteg látogató...tényleg, rengeteg. A kronológiánál már sort kellett állni, nyakakat nyújtani, hogy egy-egy fej között elolvashassuk - az amúgy viszonylag kis betűmérettel írt - sorokat. Innentől hullámként mozgott a tömeg. 

A terem másik oldalát már a fekete szín uralta, középen néhány eredeti szürrealista kiadvánnyal, természetesen gondosan vitrinbe helyezve. Ha szakszerűen kiállított könyveket, füzeteket szeretnénk látni, akkor a Galéria erre tökéletes helyszín. Mint a nagykönyvben! A vitrin túloldalán fotók sorozata, magyar szürrealista fotósoké: André Kertész és BRASSAI csodás fotói. Tényleg fantasztikusak, s külön jól esik, hogy magyarokkal kezdődik a kiállítás.

Innentől kezdve minden terem a szürrealizmus egy-egy fontos állomását mutatta be kronológiai sorrendben a főbb művészeikkel. A következő teremben folytatódik a fekete, a "Dadaisták, előfutárok" címet viselve a szürrealizmus mozgalmát kirobbantók, megalapozók munkáit, történetét láttuk. Külön tetszett a kiállítás során először itt feltűnő "kordonozás". Tulajdonképpen a "védettebb" festmények, szobrok elé az egész kiállítás során nem fizikai akadályt tettek a szervezők, hanem a padlószőnyegbe rejtett fehér vonallal elzárást alkalmazták. Azok a látogatók, akik figyelemmel és ésszel járták a termeket, tiszteletben is tartották ezt a vonalat. Sajnos volt olyan, aki észre sem vette. De ez nem a kiállításszervezők hibája.

Az előfutárokat a szürkés bézs színben tündöklő, s ezáltal kisebb fellélegzést adó "Max-Ernst - Joan Miró Kihívás a festészethez" elnevezésű terem követte. Itt már a festmények mellett szobor, installáció és ún. "festmény-tárgy" is kiállításra került. Itt tűnt szembe igazán, hogy ezúttal nem sikerült jól eltalálni a feliratok betűméretét, stílusát és megvilágítását. Ahhoz, hogy el tudjuk olvasni, közel kellett hozzá hajolni, de ezzel egyúttal a megvilágítás elé kerültünk, így árnyékoltunk önmagunknak, vagy a másik látogatónak. Ördögi kör. Ez sajnos végig jellemezte a kiállítást, s mivel rengetegen voltak, még fel is erősödött a negatívum. Ugyanakkor éppen ebben a teremben látszódott igazán, hogy a műtárgyak esetén nagyon is jól bántak a szervezők a megvilágítással, sőt olykor játszottak is vele.

A következő terem, az egyik vörös színt képviselő, s ezáltal az egyik legszenvedélyesebb, lüktetőbb terem is. Van tippetek, vajon kié volt ez a terem? Hát persze, hogy Dalíé. Ha előre el kellett volna képzelnem, hogy milyen színnel köríteném Dalí festményeit és festmény-tárgyait, akkor valószínűleg a vörösre esett volna a választásom. Telitalálat lett, tökéletesen megalapozta Dalí szenvedélyességét, szexualitáshoz kötődő munkásságát. Talán itt voltak a legtöbben, nem is csoda, hiszen a szürrealizmus legismertebb művészéről beszélünk. A kiállítás folyamán itt volt először lehetőség ülve megpihenni, ami addigra épp aktuálissá is vált. Persze közben is volt mit nézni, hiszen Dalí egyik fő művéből az "Andalúziai kutya" című filmből láthattunk részletet.

A következő teremben újra visszatért a fekete szín, újabb szürrealista filmek részleteit, valamint a leghíresebb szürrealisták életútjait követhettük figyelemmel. ezt újabb szürkés bézs terem követte a "Magritte és a Variétés folyóirat" címmel. Itt találtam a Variétés folyóiratban megjelent humoros definíciót, melyet a szürrealizmusról alkottak:

"Csetepaték,
Felkavaró tárgyak,
Fantasztikus festészet,
Félálomban keletkezett költészet,
Neveletlenség,
Kávéházi forradalmárok,
Az őrület sznobériája,
Automatikus írás,
Keményvonalas antiklerikalizmus,
Német fegyelem,
Exhibicionizmus,
A poén nélküli viccek."

/Variétés, 1929. április, különszám, "Le Surréalisme en 1929"/

Számomra teljesen pontosan fogalmazza meg a szürrealista mozgalom milyenségét. Elnézést kérek azoktól, akiknek szíve csücske ez az irányzat, de rá kellett jönnöm a kiállítás végére, bennem csak depresszív hajlamokat hoz a felszínre.

Az utolsó, s egyben a szürrealizmust is lezáró terem igazából két részből állt. Első részében a sötét lila színbe burkolózó Document folyóirat követőinek munkái voltak láthatóak, míg a másik, kissé eldugottabb részen második, s egyben utolsó alkalommal a vörös szín dominált, s nem is véletlenül. A terem eldugottsága s színei nagyon jól hangsúlyozták a téma intimségét, hiszen "A szürrealista Erósz" névre keresztelt teremrész igencsak felnőtt tartalmúra sikerült. Tulajdonképpen az erotikával fűszerezett szürrealizmusból kaphattunk itt egy kis ízelítőt.

S végül, de nem utolsó sorban a kiállítás utolsó festményének "elkövetője" a mindenki által ismert Picasso volt. Bár Fridához hasonlóan nem sorolható a mozgalom követői közé, mégis kifejezetten kedvelt volt szürrealista körökben. Talán ezért kaphatott itt helyet. Kicsit csalódott voltam, hogy csak egy Picasso képet láthattam, mert a Galéria ajánlója többre utalt, de titkon remélem, hogy azért fejeződött be Picassoval, mert talán átvezetnek minket a következő időszaki kiállításuk főszereplőjéhez... Hátha! ;)

Összességében maga a kiállítás hangulata, a termek elosztása, azok kacskaringózása, a színek, és persze a kiállított műtárgyak nagyon jól illusztrálták egy szürrealista hangulatait, azok változásait. Az egész kiállítás magyar és angol nyelvű feliratokkal volt ellátva, s mindkét nyelven katalógus is készült hozzá. Lehetőség nyílt audio guide-dal, illetve csoportos vezetéssel is körbejárni a kiállítást. Az MNG honlapján még most is megtalálható a beharangozó, valamint az építésről készült videó is. Mind a honlapon, mind pedig a kiállítás végén az összes támogató felsorolásra került. A kiállítás hangulatát nagyon éreztem magamon, ez is azt mutatja, hogy az érzést nagyon jól átadta. De bocsássatok meg, ha ezek után fellélegzés volt kijutni a napsütéses Vár teraszára, lenézni a színes fákkal kontúrozott csillogó Dunára!

Végszóra a záró idézettel fejezem be a kritikám:

"Minden jel arra mutat, hogy a szellem számára
létezik egy olyan pont, ahonnan nézve élet és halál,
valóság és képzelet, múlt és jövő, megosztható
és megoszthatatlan, magas és alacsony már nem
ellentmondásként érzékelhetők."

/André Breton: A szürrealizmus második kiáltványa, 1930/

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Alap információk a kiállításról:
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria
Időszak: 2019.08.28 - 2019.10.20.
Jegyár: 3.400.- Ft (online vásárolt felnőtt jegy)
Pulszky Tagsági Kártya: érvényes
Ruhatár ingyenes és kötelező!
Kiállítás típusa: Időszaki
/A fotók saját készítésűek, felhasználásuk jogdíjas és engedélyköteles./